A Zenekar

A zenekar 2003-ban alakult azzal a célzattal, hogy a Guns N' Roses nevű rock n' roll formáció muzsikáját és eszenciáját közvetítse a zenekedvelők felé. Több, mint 1000 sikeres koncerten, 15 országon, számos fesztiválon, tomboló tömegen és több tízezer kilóméteren vannak már túl, töretlen lendülettel. Tribute to Guns N' Roses >>

2009

2008 óta már a saját dalaikkal is jelen vannak a világ zenei palettáján.
A 2008-ban szerzői kiadásként megjelent 4 számos Demót a 2009. április 6-án első nagylemezük követte, Minimal Design címmel a Nail Records gondozásában. 2009 májusában a lemezbemutató koncert sikerét követően a „gánszos” műsorokba is belecsempésznek egy-egy saját számot, illetve kezdetét veszi a kizárólag saját számos koncertek prezentálása is.

2011

2010. októberére összeérik 4 újabb szám, melyek egy EP formájában látnak napvilágot. A 2011. május 13-ai „Lemezelőzetes” koncertet követően a júliusi Metal Hammer magazin mellékleteként jelenik meg a zenekar második nagylemeze, Piknik a holdon címmel. A lemez második, Szedjetek szét című szám, a mai napig minden "gánszos" műsorban helyet foglal. Igazi közönségkedvenc.

2014

2014. októberében rögzítik a Diablo című számot, melynek azonban nem lesz folytatása, hiszen ugyanezen év végén szólógitárosi poszton változás történik.

2016

2015 végére összeáll egy újabb lemeznyi anyag, amiből elsőként a Mindennap című számot hallhatja a nagyközönség. A lemez Szétfeszít az élet címmel szintén a Hammer magazin mellékleteként jelenik meg 2016. szeptemberében.